Dunaszerdahelyen is bemutatkozott a Felvidéki Magyar Értéktár

2015. december 17. A Felvidéki Magyar Értéktár mozgalom újabb állomásának ezúttal Dunaszerdahely adott otthont. Orlovský Erzsébet szavalata után Varga Péter, a Felvidéki Értéktár Bizottság elnöke mondott köszöntőt. Beszédében ismertette az immár több mint fél éve működő felvidéki magyar értékmentő mozgalom munkáját és vázolta a jövőbeli terveket. Ezt követően Földesi Péter János tolmácsolta V. Németh Zsoltnak, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárának üzenetét. Kiemelte a történelmi határokon túlnyúló magyar értékgyűjtés fontosságát, majd bemutatta a magyar kormány Hungarikum értékgyűjtő programját.

IMG 8183

Huszár Lászlónak, a FÉB alelnökének kezdeményezésére indult el a felvidéki értékek digitalizálása. Ezzel a folyamattal megteremtődik a felvidéki értékek elektronikus úton történő megőrzése az utókor számára.

A rendezvényről nem hiányozhattak a gyermekek sem. Szanyi Mária, a Kincskereső mozgalom egyik elindítója számolt be a mozgalom többéves munkájáról. Céljuk, hogy az értékgyűjtés és értékmentés a gyermekek körében is elterjedjen. Rancsó Andrea és Czibor Angelika a hetényi alapiskola oktatási programját mutatták be. Munkájuk során folyamatosan arra törekszenek, hogy a gyerekek már óvodás korban megismerjék a helyi hagyományokat és a népi szokásokat.

Az óvoda hagyományőrző programja ráépül az iskola oktatási anyagára. Az iskolában nemcsak az egyes tanórák keretein belül ismertetik a helyi hagyományokat, hanem közös munkával próbálnak érzelmi kötődést kialakítani a gyerekekben szülőfalujukhoz, értékeikhez. Teszik ezt például úgy, hogy találkozókat szerveznek helyi idős szakemberekkel, legyen az méhész vagy gazdálkodó, akik még a gyakorlatban be tudják mutatni a régi, már-már kihalófélben lévő mesterségeket.

IMG 8227 1
A hetényi alapiskola értékőrző munkájának ismertetése után Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alapító tagja mutatott be néhány felvidéki „csodát”. Előadása után Dr. Pethő Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke osztotta meg értékgyűjtő tapasztalatait, valamit bemutatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárat. Elmondhatjuk, hogy az értéktár magyarországi viszonylatban is az egyik leggazdagabb.
Dunaszerdahely történetét Nagy Attila helytörténész mutatta be, majd Varga László a nagymegyeri és csilizközi épített örökségünk csekély keresztmetszetét vázolta.

IMG 8199 1


A rendezvény végén Bödök Károly, a FÉB koordinátora tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a FÉB nemrégiben egy pályázatot irt ki iskolák és ifjúsági csoportok részére, melyben bemutathatták a Felvidék választott értékeit. Öt pályamű volt értékelve. A díjakat Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Varga Péter, a FÉB elnöke, valamint Huszár László, a FÉB alelnöke adta át. A pályadíjak kiértékeléséről bővebben weboldalunkon olvashatnak.