A FÉB célja felvidéki értékek felkutatása, megőrzése és továbbadása

Aláírták a Felvidéki Értéktár Bizottság alapító okiratát Dunaszerdahelyen. Az aláírásra 2015 október 22-én, Dunaszerdahelyen a Csemadok Házban, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet tanácstermében került sor. A Felvidéki Értéktár Bizottságot a GAZDA Polgári Társulás kezdeményezésére a Csemadok Országos Elnökségével, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen alapították meg és létrehozták a Felvidéki Magyar Értéktárat.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 01

A dokumentumot Varga Péter, a GAZDA Polgári Társulás elnöke, Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke írta alá.

Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, házigazdaként köszöntője után kiemelte, hogy a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, mint a Csemadok szakmai háttérintézménye eddig is feladatának tekintette a felvidéki értékek gyűjtését, adatbázisba rendezését, amit a FÉB munkájával összehangolva most még hatékonyabban tudnak teljesíteni.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 02

Varga Péter, a Gazda Polgári Társulás elnöke elmondta, hogy a társulásuk 2013-tól szakmai partnerszervezete a Földművelésügyi Minisztériumnak, amely az értékgyűjtést kezeli Magyarországon. Feladatuk, hogy népszerűsítsék és terjesszék a Felvidéken a hungarikum-mozgalmat, és hogy begyűjtsék, rendszerezzék Felvidék magyar értékeit. Örömét fejezte ki, hogy sikerült megszólítani és együttműködni olyan civil szervezetekkel, mint a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint a mozgalom intézményi hátterét biztosító Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 03
A célkitűzések megvalósítására konferencia-sorozatot indítottak el, amely 2015. május 14-én Komáromban vette kezdetét. Majd október 10-én, Nagykaposon megszervezték a Hungarikum és a Felvidék magyar értékei című konferenciát. További tematikus konferenciákat is terveznek, Fülekre november 6-án várják az érdeklődőket. A sorozat záró konferenciáját az év végén, Dunaszerdahelyen tartják.
Varga Péter elmondta, hogy a helyi értékek begyűjtése kapcsán várják a javaslatokat olyan nemzeti értékekre, amelyek ismertek a Felvidék egész területén. Ezek az értékek kerülhetnek majd be a felvidéki magyar értéktárba, innen pedig tovább a Kárpát-medence értékei közé. Ehhez egy intézményrendszert szeretnénk kialakítani: mindenekelőtt létrehozni egy mintegy 9-12 tagú értéktár bizottságot, melynek tagjai ágazati szakemberek lesznek.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 04

A Felvidék.ma-nak Varga Péter elmondta, hogy november elsejétől fog működni a www.ertektar.sk weboldal, ahol a települések regisztrálhatják értékeiket. Szeretnék, ha kialakulna egy gyűjtő jellegű adatbázis, amelyben minden felvidéki magyar érték szerepelne. Az adatbázist a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet fogja kezelni.

A külhoni magyar értéktárban eddig hat felvidéki érték szerepel: a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése, a deáki római katolikus templom, a bényi rotunda és a kéttornyú templom, az ételek közül pedig a kőtés, a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 05

„Ezeknek az értékeknek a bekerülését az MKP szakbizottságai javasolták. A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum törvénye alapján Berényi József, az MKP elnöke a Gazda Polgári Társulást kérte fel, hogy alakítsák meg a Felvidéki Értéktár Bizottságot." – hangsúlyozta Varga Péter.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke elmondta, hogy a szervezet több évtizedes fennállása óta mindig elkötelezetten támogatta és támogatni fogja a magyar hagyományok, szokások megőrzését, további generációnak való átadását, ezáltal erősítve a felvidéki magyarság identitástudatát, összetartozását.

a feb celja felvideki ertekek felkutatasa megorzese es tovabbadasa 06

„A SZMPSZ két rendezvényt indított el, a pedagógusok irányítása alatt a gyerekek szakköri tevékenység keretében már tíz éve kutatják a helyi értékeket. A Kincskereső mozgalom keretében pedig prezentálják ezeket a kutatási eredményeket. Régi korok emlékei, a helyi értékek, népszokások, népi foglalkozások után kutatnak a diákok. A Felvidéki Értéktár adatbázisának létrehozásához a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége ezekkel az eredményekkel járul hozzá."- nyilatkozta Jókai Tibor a Felvidék. ma-nak.

HA, Felvidék.ma